TÖRTÉNET

Az 1600 körül elpusztult falut Nagykőrösre menekült urai, a Farkasok századokon át legelőbérletnek hasznosították. Mivel a török kiűzése után birtokjogukat Inárcs egészére elismertetni nem sikerült, s kénytelenek voltak a Kedlevichekkel és a Beleznayakkal osztozni rajta, jobbágyságot egyikük sem telepített pusztájára. A majorsági földhasználat konzerválódása következtében a Kakucshoz csatolt Inárcs fejlődése megrekedt a külterjes puszták szintjén. Stagnáló állapotából vasútépítés idején lendítette ki két új birtokosa, akik szőlő- és más intenzívebb kultúrákkal váltották fel a külterjes állattartást. A külterületi lakott hely tényleges benépesülése e gazdaságok modernizálásnak és növekvő munkaerőigényeinek hatására gyorsult fel, így az 1910-ig tartó fél évszázad alatt a lakosság száma  több mint kétszeresére, 800 fölé emelkedett. A Rötzer-birtok örökösök közötti felosztása s főleg a mai falu megalapítójának tekinthető Tolnay Lajos birtokának értékesítése a következő negyedszázadban ismét megkétszerezte a lakosságot. Néhány parasztgazdaság kialakult ugyan, de a népesség több mint kétharmada gazdasági cseléd és majorsági alkalmazott maradt. A nagybirtok ui. 100-500 kat.  holdas árutermelő középbirtokokra oszlott, melyek csak kisebb mértékben hajtottak végre parcellázást a majorsági gócokat összekötő utak mentén, ahol a gazdasági alkalmazottak népes csoportjai letelepültek.

            Eközben megtörténtek az első lépések az infrastruktúra kialakítására is (iskola, üzlethálózat, iparosok megtelepedése stb.) de a szétszórtság, az aránytalan birtokstruktúra és az önkormányzati képviselet korlátozott lehetőségei akadályát képezték a fejlődésnek. Az 1945-ben önállósult falu belterületté nyilvánított részén nagyszámú és méretű parcella alakult ki, ami újabb bevándorlási hullámot idézett elő. Később ezek osztódásával, továbbá a belterületi utak által határolt községi ingatlanok kiparcellázásával a beköltözés állandósult, s főleg a téesz-szervezés idején öltött nagy méretet. Mivel 1945. óta a pozitív vándorlási különbség a népesség megduplázódásához vezetett, az utóbbi negyven évet is súlyos infrastrukturális feszültségek terhelték. A lélekszámnak megfelelő kommunális ellátottság csak napjainkban kezdi elérni a folyamatosan bővülő lakosság igényeit. A történelmi hagyományok különbözőségeit figyelmen kívül hagyó községösszevonás (1973) óta egy Inárcs és Kakucs egybeépítését tényleges egységesítését célzó fejlesztéspolitika érvényesült, mely azonban torzó maradt, ti. az együttélés itt sem bizonyult tartósnak, s ez már a rendszerváltozás előtt szétfeszített a közös tanácsi kereteket. Ennek ellenére a fejlődés eddigieknél dinamikusabb építéseinek megtétele (lélekszámnak adekvát infrastruktúra létrehozása) az 1990-es választás útján újabb lendületet vett.

            A település  az Ócsai Tájvédelmi Körzet és a ma Csévharaszthoz tartozó pótharasztpusztai erdők természeti értékekben gazdag övezetében helyezkedik el.