TÖRTÉNET

A 15.sz.-tól pusztaként ismert helység 1730-ban került gr. Grassalkovich Antal tulajdonában, aki a környékben megszerzett további pusztáival együtt azok majorsági központjává fejlesztette. Jobbágyfaluvá fia, II.Antal alakította . 1784-ben kiadott telepítési hirdetménye  alapján 300-350 (kétharmad részt féltelkes jobbágy, harmadrészt zsellér) lakos telepedett a majorság mellé. Többségük katolikus, illetve (századunk elejére fokozatosan elmagyarosodott) szlovák etnikumú volt. Az úrbéres listák és anyakönyvek tanulmányozása alapján arra lehetett következtetni, hogy nem idegen beköltözök, hanem többnyire a sári jobbágycsaládok azon tagjai voltak, akiket mint gulyást, csikóst, vagy juhászt már korábban is az uradalom pusztáin alkalmazták. Mivel a szomszédos Inárcson jobbágytelepítés nem történt, annak négyezer holdas határát is hozzájuk csatolták, ui. a kakucsi lakosság a 18.sz. végétől választott jegyzővel, bíróval és esküdtekkel, vagyis a kor igényeinek megfelelő önkormányzattal (s iskolával) rendelkezett.

            A gyenge talajviszonyokkal és a telki állomány kisebb méretével összefüggésben a népesség lassan, de egyenletesen fejlődött, amit a Lieber család tulajdonába került majorság kapitalisztikus árutermelő üzemmé alakítása során a 19. sz. végétől váltott fel egy gyorsabb népesedési trend. Ezalatt az önálló gazdává vált egykori úrbéres parasztság is erőteljesebben differenciálódott, másrészt kialakította magának az agrártelepülések jellegzetes infrastruktúráját és rétegtagoltságának megfelelő egyesületi életét. A differenciálódás végül is erősebb, a fejlődés pedig mérsékeltebb volt, mint pl. szomszédságában, Újhartyánon, a határához csatolt pusztákon ui. 1945-ig a nagy- és középbirtok dominált. Így nem volt képes levezetni, kondícióban tartani a kakucsi gazdák elegendő földdel nem rendelkező rétegeit, akik ezért vagy pusztai cseléddé vagy falusi napszámossá válva marginalizálódtak.

            Inárcs 1945-re lélekszámban utolérte Kakucsot, és a határvita rendeződése közben önálló községgé szerveződött. A vasút hiányában, ill. a kollektivizálás különféle jelenségeivel, valamint a beltelki telekszerzés lehetőségeinek kimerülésével összefüggésben  Kakucs népesedési üteme lelassult. Hamarosan negatív vándorlási különbség érvényesült, ami végül csökkenéshez vezetett, infrastruktúrájának fejlődése viszont egyenletesebb és színesebb volt szomszédjáénál. Ez az önkormányzati hagyományaihoz ragaszkodó, az egykori pusztai lakossághoz sajátosan viszonyuló tradicionális paraszti társadalom kénytelen-kelletlen tudomásul vette ugyan, hogy 1973-ban az inárcsi közös tanács társközségévé szervezték (melynek kiegyenlítésére az 1980-ban összevont téeszek központját Kakucson alakították ki), de a látszólagos békés együttélés csak ideig-óráig tartott. A pártállam végóráiban szívós küzdelem indult az önállóság visszaszerzése érdekében, ami az 1990-es választások idejére meg is valósult.