Hazánk turisztikai térképein jelentős szerepet kapnak az egykori és jelenlegi országunk ismert középpontjai. Közismert tény, hogy a trianon előtti Nagymagyarország középpontja Szarvason volt, a mai „kis Magyarország” földrajzi középpontjként pedig Pusztavacs határában egy természetvédelmi területet tartunk számon.
A helyszínt évtizedekkel ezelőtt jeltoronnyal jelölték meg. A legújabb kutatások és a Türr István Központ adatai szerint a mai Magyarország mértani középpontja Dabas és Hernád határában található, 16 méterre Dabas közigazgatási területén az egykori Csárda-pusztai területen. A két település együttműködése eredményeként a helyszínt megjelölve egy túraútvonalat alakított ki, amely az Ország Szíve nevet kapta. Szimbóluma is egy szív forma.
Kirándulás - Kikapcsolódás - természet
A Hernád és Dabasi-szőlők közötti közel 20 km hosszú túraútvonal gyalogosan, terepkerékpárral, lóháton egyaránt könnyen végigjárható. Az útvonal homokhátság erdőkkel és kaszálókkal tarkított területén vezet keresztül, közel az egyik legészakibb szikes tóhoz, a három település határában fekvő „Tündér” tóhoz.
Az útvonalon elhelyezett tájékoztató táblák a történelmi idők elfeledett korszakait is felidézik, segítve az utazókat, akik egy olyan tájon járnak, amely már a bronz-kortól kezdve lakott terület volt, s amely a híres betyár Bogár Imre kedvenc búvóhelyének számított. Tartson velünk ezen a különleges utazáson Magyarország Szívéhez!